Deák Ferenc
Született: Deák Ferenc Antal, Söjtör, 1803. október 17.
Meghalt: Budapest, 1876. január 28.
- Magyar politikus, jogász, táblabíró, államférfi, országgyűlési képviselő és az első felelős magyar kormány igazságügy-minisztere.
- „A haza bölcse” és „A nemzet prókátora”.

Kép forrása: http://sojtor.eu/2008/10/
Jogi végzettséget szerzett és ügyvédi vizsgát tett, majd Zala vármegye szolgálatába állt.
Politikusként a reformországgyűlésen a liberális ellenzék első embere volt.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a Batthyány-kormány igazságügy-minisztere.
A szabadságharc bukása után ő volt a passzív ellenállás vezéralakja. A kiegyezés létrejöttében elévülhetetlen érdemeket szerzett.
1866-ban ő vezette azt a magyar tárgyalódelegációt, amelyik az áprilisi törvényekről, a nemzeti őrsereg és az önálló nemzeti bank felállításának kivételével kompromisszumra jutott Ausztriával.
Történelmi nagysága abban áll, hogy fő támogatója volt annak a folyamatnak, mely során elhárultak a magyar nemzet útjából azok az akadályok, amelyek az uralkodóházhoz és az örökös tartományokhoz fűződő viszonyt lehetetlenné tették.
Több mondata szállóigévé vált, köztük a Hazát féltő kijelentés, melyet többek között a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található Deák-mauzóleum márványába is bevéstek:„Kockáztathatunk mindent a Hazáért, de a Hazát kockáztatni semmiért nem szabad.”
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/De%C3%A1k_Ferenc_(igazs%C3%A1g%C3%BCgy-miniszter)
Kép forrása: http://sojtor.eu/2008/10/